Füst szállt a klubban, zúgott a hangfal,

rezgett a tüdő a dob ütem alatt.

Nevetés szárnyalt, kiáltás az égre,

hogy nincs holnap, csak ez a pillanat.

Sörrel a kézben, az álmok valóság,

csókok a zajban, ígéretek dőltek.

Minden dallam egy újabb világ volt,

s hittük a végtelen miénk lehet.

A hídon túl már csak emlék a város,

de bennünk él még minden akkordja.

Egy elcsent perc a halhatatlanságból,

ahogy a zene ezt nekünk harsogta.

Éljen a dal és éljen az éj,

úgy játszottunk, ahogyan éltünk.

Lángoló szívek, gitár a kézben,

az ördögtől sem féltünk.

Száz elhalkult refrén dübörög bennem,

emlékké vált minden hang, minden szó.

De ha becsukom a szemem egy percre,

újra kezdődik bent a rock'n'roll show.

Gitár sír az éjben, emlékek tüze,

szívverés helyett lüktet még a zene.

Nem számít már, hogy rég elmentünk,

ott maradtunk, ahol remélni mertünk.