Ma is látlak a hosszú folyosón,

még hallom... koppan a járókeret,

akkor már tudtam, elveszítelek.

Jelzi a könnyfolt az iratcsomón.

Kapaszkodsz belém, még ma is érzem,

mint ahogyan én apró koromban,

ugyanúgy lépsz velem a nyomomban...

de nincs jövőkép... hogy megígérjem.

Ma is látlak... tudom, hogy mit jelent,

jelenbe hív a ragaszkodó én.

Hallom... elringat, furcsa költemény,

"Meséld el, apu, azt a végtelent!"