(Emberek....?)
(Vagy állatok...?)
(Állati emberek...?)
(Vagy emberi állatok...?)



[Chorus 1]
Itt ülök egyedül egy régi díványon,
Kiterített életem, egy hófehér vászon.
De nem tudok, szép képeket festeni,
Mert mindig jön, valaki és szétkeni.
Szemforgatva rombol, s rajtam nevet,
Majd vicsorogva tettére, értelmet keres.
Nem tudom, hogy egyáltalán mik ezek,
Emberi állatok, vagy állatti emberek?!



[Verse]
Boldog és felhőtlen gyermekkor,
Egyszer volt, egyszer meg hol nem volt.
Mindig küzdenem kellett, és kaparnom,
Fogcsikorgatva, akarva akarnom.
Ez itt nem a paradicsom, és nem is kánaán,
És vannak kik boldogok, másnak a bánatán.
Volt, hogy félig belehaltam, de végül túléltem,
Soha nem panaszkodtam, és mindig reméltem. (mindig reméltem)


[Verse]
Nem ismersz engem, de van már véleményed!
Nem tudod azt, Én eddig mennyi szart átéltem!
Nem ártottam soha, de te mégis hátba támadsz,
Nem vagy ember, és ebbe mindig belefáradsz.
Mert a Jóisten Ő tudja, hogy mi az igazság,
És mikor hagyja el, szádat a hazugság!
És hogy a gerinced, mikor válik salakká,
És azt is, hogy mikor válsz emberi álattá! (emberi álattá)


[Chorus 1]
Itt ülök egyedül egy régi díványon,
Kiterített életem, egy hófehér vászon.
De nem tudok, szép képeket festeni,
Mert mindig jön, valaki és szétkeni.
Szemforgatva rombol, majd rajtam nevet,
S vicsorogva tettére, értelmet keres.
Nem tudom, hogy egyáltalán mik ezek,
Emberi állatok, vagy állatti emberek?!



[Verse]
Nem haragszom már, elengedem végleg,
Festhetsz rólam, bármilyen rémképet!
Nem veszem el, Én tőle a kedvedet,
Kérlek mérgezd vele, csak a saját lelkedet!
Arcomat fordítom, őszintén az égnek.
És a teremtőtől, újra megkérdem.
- (Uram mond, e súlyokat, Te miért adod?) -
De meglehet, választ soha rá nem kapok!
Emlékeim apró filmkockákként peregnek,
És ha kell nyugodtan megyek, ha az égiek keresnek. (ha az égiek keresnek)


[Chorus 2]
Itt ülök egyedül egy régi díványon,
Kiterített életem, egy hófehér vászon.
De nem tudok, fekete képeket sem festeni,
Mert a Jóisten, életem reménnyel megkeni.
Segít, hogy tudjam, nekem nincs mitől félnem,
A hazug embert, úgy is utoléri a végzet.
Met tudom most már, hogy kik ezek,
Emberi állatok, és állatti emberek.



[Intro]
[End]