Ott ültem, ahol te szoktál,

a széked nem nyikorgott, s te már nem szóltál.

A csészéd üres volt, mint a tenyerem,

mióta nem fogod már, beleremeg a szívem.

A ház falán már más a fény,

az emléked, a falakon képekben beszél.

Az órád még jár - ketyeg,

rólad regél... minden perce unokáidnak mesél.

Anya… ! Halld meg imám, most hozzád szólok.

A nevedet kiáltom csendben, hiányod súlya tépi lelkem....

Fáj, hogy-többé nem ölelsz, de emléked bennem él,

ott, ahol a csend beszél....

A konyha csendje-most... templomi áhítat,

a levesillat helyett csak könnyek maradtak.

Az órád még jár - ketyeg,

rólad regél... minden perce unokáidnak mesél....

Anya… ! Halld meg imám most hozzád szólok.

A nevedet kiáltom csendben, hiányod súlya tépi lelkem....

Fáj, hogy-többé nem ölelsz, de emléked bennem él,

ott, ahol a csend beszél.

Megtanítottál élni, most a gyászom tanulom túlélni

Megfáradt kezed érintése hiányzik mint a levegő.

Minden ima hozzád tér vissza,

és én csak ülök, egy kőhalom előtt... amit a hiányod benőtt...!

Anya… ! Halld meg imám most hozzád szólok.

A nevedet kiáltom csendben, hiányod súlya tépi lelkem....

Fáj, hogy-többé nem ölelsz, de emléked bennem él,

ott, ahol a csend beszél.

ahol a csend beszél...

Anya… ! Halld meg imám most hozzád szólok.

A nevedet kiáltom csendben, hiányod súlya tépi lelkem....

Fáj, hogy-többé nem ölelsz, de emléked bennem él,

ott, ahol a csend beszél.