Buborékban neveltek fel,

Minden puha, minden steril.

Anyád szól: „semmitől se félj!” –

S most mindentől félek, ami él.

A vágódeszka műanyag,

Nem sercen rajta kés, nincs nyom.

Az üveg visszapattan —

Hát hogy törjön el, ha ”haragszom”...?

Minden hamis, minden álarc,

és a világ csak egy bazár.

Rubik-kockát átragasztom,

mert a rendje túl sok időt

és észt kíván.

Tudatom hátsó udvarán

valaki más lakik talán.

Nem vagyok itt

csak remegek hologramként,

mint a tudat

az őrjöngő buli után....

Elvárás és álarcok között élünk

idegen nyelven szólsz hozzám.

A szeretet fröccsöntött —

üreges, vagy tömör,

akkor sincs benne igazság...

Minden hamis, minden álarc,

és a világ csak egy bazár.

Rubik-kockát átragasztom,

mert a rendje túl sok időt

és észt kíván.

Tudatom hátsó udvarán

Valaki más lakik talán.

Nem vagyok itt

Csak remegek hologramként,

mint a tudat

az őrjöngő buli után....

Nem értjük egymást, nincs etalon.

Se Áruházi térképen, se más utakon.

Kanyarog, fényből nyíl a padlón,

hogy bármikor megfordíthasd, s le ne kopjon...

Minden hamis..., minden álarc,

És a világ csak egy bazár.

A Rubik-kockát átragasztom,

Mert a rendje túl sok időt

és észt kíván.

Tudatom hátsó udvarán

Valaki más lakik talán.

Nem vagyok itt

Csak remegek hologramként

mint a tudat

az őrjöngő buli után.…

Mint gyerekhős a regényben:

eltűnődik az üveggolyón,

El is vehetik vajon tőlem?

Halk suttogás:

„Ez így,

nem az én világom…”