Apám sokat sakkozott velem,

de nem csak nyerés volt

a játék lényege...

de az is, hogy lássak

pár lépést már előre

ne csak a saját szemszögem tegyem

előtérbe...

Logarléc a fiókban lapult,

megmutatta volna, de úgy alakult,

hogy a kis ablakon, az ami elcsúszott

az csak az idő,

mert a számok „függése" már más módon is elérhető...

Apám táskájában szerszámok lapultak,

mint műtőssegéd adtam neki a kulcsokat.

Megtanított fúrni, faragni, hallgatni,

mikor kell csak némán figyelni, s jelezni.

Mindent megszerelt, tárgyat is és lelket,

feladványhoz - csavaros észjárás is kellett.

Bármi is hiányzott megtett mindent értünk

s hogyha hasonlítunk félszavakból értünk...

Költő volt, nem híres - asztalfiók kincsű,

mit leírt gépelt, azt teljes szívvel hittük.

Bárki aki bölcsebb - tán nem is volt nála

tapasztalt, szorgalmas, jár neki a hála.

Apám táskájában türelem is volt,

rövid szólamok - és elcsitul a gond...

„S a csend sem üresség, édes gyermekem

a figyelem s a tett beszéljen helyettem.”

Ez az "alak" nem szent – egy gondoskodó férfi,

Ki életeket ment, - akire lehet számítani.

Ő a Hold, akkor tükröződik rajta a NAP

a fény, gyermekei arca - a sok kis csillag,

Most néha látom, kint ül a verandán,

valamit molyol szerel, behozza tálcán...

és ha kérdezném, csak annyit mondana:

Légy jó és nagyon

- nagyon vigyázz magadra!