Míg Attila - a költő

a mamájára.

Én egy hete csak rád gondolok,

- Mindig meg-megállva.

Úgy érzem magam, - mint akit utálnak...

Azt hittem, behívtak katonának...

Vagy egy cápa nyelt le egészben,

cet lenne jobb, reménykedtem,

és a kezed, - bíztam benne, az ép maradt

amivel lele-fogod az Ef, meg a Gé húrokat…

a Gé húrokat…

aaa aaa

Másik kezed is van biztos– még nem láttam

feltételeztem, nincs légpárnában…

A törött szívedre is gondoltam,

talán szétesett – nagy lelki bánatodban…

Olyan aggódós nem vagyok,

szelet dinnyét majszolgatok.

Tejre, azt mondják az nem jó.

Várom mi a reakcióóóóóóóóó…

Régen, volt, hogy ijedtemben

egy szilvamagot lenyeltem…

Oviban a dadus néni drága,

nem volt tapasztalata – nagy hála

Azt mondta: Jaj meg fogsz halni...

vigasztaltak, nem fog fájni.

Így hát kérlek, adjál jelet,

hogyha elmész, mit is tegyek.

Várjak gyászos tekintettel,

gyártsak zenét 4.5-tel?

Idén nyáron lesz-e még számod?

Vagy az 5.0-át várod?