Shakespeare XXIX. szonett - műfordítás

Gyalázatos, hogyha nincs szerencsém,

és magamban siratom sorsomat,

mennybe kiálltok, de süket felém,

szidni való az isteni akarat.

Bár lennék gazdagabb – arra vágyom,

reményben, küllemben, társak terén,

lenne több eszem, és adottságom

másra lennék büszke,- mi most az enyém…

Szinte megvetve önmagam eközben,

rád gondolok, akkor s állapotom,

a komor földről pacsirtaként röppen

fel a mennyekig, ott szól himnuszom…

Mert szerelmedtől gazdagabb vagyok

s nem cserélnék királlyal se vagyont.