Csak két rövid perc az élet éjfélig még,

amikor majd vakító fényárral robban agyadba a vég.

hogy aztán elkezdődjön, ahogy bölcs szakemberek is megígérték,

egy poszthumán paradicsom.

És igazából már te sem tudod rég,

mint az a macska a kongó dobozban évtizedek óta,

hogy élő vagy, vagy már holt? De talán csak egy rohadt zombi, mint a többiek,

akikkel az utcán nap mint nap találkozol.

De ez még mindig ugyan az a pár perc,

ugyan az a nóta. A mindentudó média is csak azt tolja, ma talán véget ér

a történelem. És megint egy utolsó véres háborút kell nekem is megnyernem,

hogy a papíron már aláírt örök béke elérkezzen végre.

És te újra és újra ugyan azt az aggot megválasztod,

kit még ha bölcsnek is látsz a címlapon, de hogy mi forog fejében,

te sem tudod. Vajon visszaállítaná a sorsunk mutatóját, vagy csak megnyomná

nyugodtan azt a kibaszott gombot?

…

És a tenger felől hallatszik a moraj,

Évezredek, milliók óta ez ugyan az a megnyugtató zaj.

A hullámok elérik lassan, mit sok munkával építettél magadnak,

elmossák homokváradat.

Ahogy mindig is tették…újra és újra.