Ma egy csendélettel kezdem,

vászonra egy almát festve...

Ádám, Éva is így kezdte

felnőttként, volt megszületve…

Őket vajon ki nevelte?

Hogy milyen vagy, ők döntik el,

önbizalmad letörjék-e

Hasznos vagy-e - zongorista

kinek zenélsz mond csak meg ma,

- különben mész a vagonba…

Könyvből tanul, aki árva,

de a betűt meg ki gyártja?

És ha baj, ha okos vagyok...

sorból kitűnni rossz dolog?

Azért legyek én megmentve,

mert egy másiknak a kedve

értékesebb, mint az enyém,

ki magában szegény legény…

Vedd az almát most kezedbe

-Newton gondját elfelejtve…

Hogy a kerek mindenséget

kézzel fogva tapasztald meg,

Milyen fontosak a színek

milyen édes is az élet,

mag van benne, ami kinő

s „beoltva” még nemesebb ő…

Amit ember alkot csoda

amit rombol, - nem kell oda…

Ki dönti el, ki lesz éber?

Mondd, hogy kinek meséljem el?!

Tudás fája egy badarság,

amit ismersz, épp, hogy az bánt,

ami titok, úgy is marad,

ki megtudja, tán elszalad…

De ha bízol, nem kérdezed,

lelked szépet őrizhet meg…

Aki túl sok rosszat látott

az életén van egy átok,

s aki jóra törekedett

annak szíve elégedett.

Amit ember alkot csoda

amit rombol, - nem kell oda…

Ki dönti el, ki lesz éber?

Mondd, hogy kinek meséljem el?!