Nem kérem a fényt,

ha az árnyékért fizetni kell.

Nem kell a titok, ha az igazság

sötét árnyékban merül el…

Nem kell, hogy dicsérj, ha hamis,

s ha a fényem titkát keresed.

Nem kell semmi, ha értéktelen,

ha nem dolgoztam meg érte

látszólag - vagy keményen...

Nem kell az ösztön,

hogyha analizálták

nem kell, hogy biztass,

hisz már hiszek,

- az agyamat átprogramozták,

és tudtommal felügyelik

egyesek.

Nem kell, hogy szidj, s a célozgatás,

nem kell semmi,

de a „nyugodj meg” sem...

Mert semmi sem jó,

ha már nem szeret más,

nem szeret más, csak kinek megengedem...

Kedveld az eget,

kedveld a fákat,

csodálkozz rá

akár a fűre,

élvezd, hogy vagy

és van valami

csak úgy ingyen...

nem reménytelen...

nem reménytelen...

Az élet ajándék és ajándék vagyok.

Bontsd ki hát a madzagot,

örülj nekem,

- egy masnit

azért még itt-ott

magamon hagyok…

Az élet ajándék, és ajándékunk,

ha minden szalag kibomlik,

és megtaláljuk

a saját fényünk, s a saját csillagunk.

Kedveld az eget,

kedveld a fákat,

csodálkozz rá

akár a fűre,

élvezd, hogy vagy

és van valami

csak úgy ingyen...

nem reménytelen...

nem reménytelen...