A complaint

I see you - like light behind the glass,

your words are soft as winter’s haze,

you glow with warmth, yet never burn,

a northern wind - the frost returns.

Who fears the fire - will never freeze,

but never feels when another bleeds.

Who craves the silence, won’t hear a song,

just echoes repeating an ancient wrong.

You leave your trace - you run, you hide,

say love is gone - but that’s a lie.

It dances still in your voice, your eyes,

denial - the sweetest disguise.

Who fears the fire — will never freeze,

but never feels when another bleeds.

Who craves the silence, won’t hear a song,

just echoes repeating an ancient wrong.

You lose nothing, behind your door,

you dodge the touch, you beg for more.

You crush ideals, you mark the sign —

this is me — no wounds, I’m fine.

You don’t need to love me - just be, just stay,

I hear the truth your silence betrays.

You risk nothing, but haunt my tune,

you call from shadows, under the moon.

You lose nothing, behind your door,

you dodge the touch, you beg for more.

You crush ideals, you mark the sign

this is me - no wounds, I’m fine.

Who fears the fire - will never burn,

walks in the dark, yet still returns.

I’m not afraid - I blaze, I fall,

and even in ashes - I live through it all.

Don’t dramatize desire’s end,

those who live it, find new wind.

Let’s speak of those who fear to feel,

who smile - but hearts they seal.

You lose nothing, behind your door,

you dodge the touch, you beg for more.

You crush ideals, you leave a sign

this is me - no wounds, just lines.

You lose nothing, behind your door,

you dodge the touch, you beg for more.

You crush ideals, you leave a sign

this is me a pose, a cry,

a shallow alibi.

Egy panasz...

Látlak, mintha fény lennél - üveg mögött,

a szavaid lágyak, mint a téli köd,

melegen izzol, de mégsem égetsz,

északi szél vagy, mi zúzmarát növeszt..

Aki fél a tűztől, az biztos nem fázik,

de azt sem érzi, hogyha ég a másik.

Aki csendre vágyik, nem hallgat zenét,

csak egy visszhangot szajkóz, egy régi mesét...

Hírt hagysz, menekülsz – nincs már szerelem,

de nem igaz, táncol hangodban és a szemedben.

Ha nem hiszel, hát akkor mért beszélsz róla?

A tagadás - vallomás, de az a fájóbb fajta...

Aki fél a tűztől, az biztos nem fázik,

de azt sem érzi, hogyha ég a másik.

Aki csendre vágyik, nem hallgat zenét,

csak egy visszhangot szajkóz, egy régi mesét...

Nem veszítesz semmit, ha Elzárva élsz,

ha elfutsz, kerülsz ütést, az érintést.

Ideált rombolsz, intő jelet raksz,

Ez vagyok én, - nincs seb, nem kell tapasz...

Nem kell, hogy szeress, elég, ha vagy,

mert látom benned, amit rejt a hang.

Nem vállalsz semmit, de itt kísértesz,

Máshol, másik dallal figyelmeztetsz…

Tán nem veszítesz semmit, ha Elzárva élsz,

ha elfutsz, kerülsz ütést, az érintést.

Ideált rombolsz, intő jelet raksz,

Ez vagyok én, nincs seb, nem kell tapasz...

Aki fél a tűztől, az nem is éghet meg,

sötétben jár, mégis egy árnyéka lett.

Én nem félek, mert mindig lobogok,

és akkor is élek, ha elhamvadok.

Vágy haláláról - ne drámázzunk már!

Aki megéli, megérti arra új Ihlet vár.

Beszéljünk arról, ki a vágytól fél,

csak mosolyog - Ez a szív bezárva él…

Tán nem veszítesz semmit, ha Elzárva élsz,

ha elfutsz, kerülsz ütést, az érintést.

Ideált rombolsz, Intő jelet adsz,

ez vagyok én, - ez csak póz,

kiáltás, - egy panasz!

Nem veszítesz semmit, ha Elzárva élsz,

ha elfutsz, kerülsz ütést, az érintést.

Ideált rombolsz, Intő jelet adsz,

Ez vagyok én, - ez csak póz,

kiáltás - egy panasz!