From indulgence, how can the seeds of dissatisfaction

come to grow?

And the important verb of being — you are needed;

why does it seem that without it, I do not live...

The feminine and masculine sides of fear,

one of the mentors of slipping away.

Life’s peculiar grimace —

that the one who loves you not

is the very one you like so much

you’d almost knock them over,

like a faithful dog...

Let’s leave the romantic parts aside.

If you sweep them off their feet by force,

perhaps they might take off for a while,

but they don’t possess a working parachute;

there’s weight in it, full of lead,

not nuggets of gold...

And every reward always has a price;

without it, you are uncertain.

How did you even earn this?

“Maybe something’s missing for them,

just an embrace, or sex...?”

Perhaps not more than that.

Watch what a teenager asks for...

And how could anyone be liked by them,

if they don’t love themselves?

Their eyes are ringed, and their hair,

like a Shakespearean sonnet’s heroine’s,

is made of wire, and black,

and their neckline too is such

that collarbones rattle in it;

it makes one wonder - what should hands

be clasped around?

In prayer?

Or should they rather hold a performance for them,

and escape through the barbed-wire fence, far away,

and not just into a pair of open arms.

“Everyone according to their own judgement...”

Perhaps that could also be what the lesson means.

But I was thinking of something else.

Exactly something else.

The inner voices are so determined

that you’d already call the priest,

but for such a ceremony

you do not expect, nor would you allow...

Some hide in drunkenness,

pretending honesty; others in work,

stashing their earnings under the duvet

good for the funeral

and who knows, perhaps it’s better

not to get tangled

in any kind of tale at all...

Original:

Az engedékenységből

hogy fejlődhetnek ki

az elégedetlenség magok.?

S a fontos létige, a kellesz;

miért néz ki úgy,

hogy nélküle nem vagyok...

A félelmek női és férfi oldala,

az eloldalgás egyik mentora.

Az élet különös fintora,

hogy nem szeret téged az,

akit te, annyira kedvelsz,

hogy majd feldöntöd,

mint egy hű kutya…

Hagyjuk a romantikus részeket.

Ha leveszed a lábáról erővel

attól talán elszáll akkor,

de nem rendelkezik

működő ejtőernyővel,

teher van benne, tele ólommal

s nem aranyrögökkel...

És a jutalomnak mindig ára van,

nélküle olyan vagy, bizonytalan,

Vajon mivel érdemelted ki ezt,

- "talán hiányzik neki valami,

csak egy ölelés, vagy a szex...?"

Ennél több, talán nem is az.

Figyeld meg, mit kér egy kamasz...

És hogy is tetszhetne neki bárki,

ha nem szereti magát..

A szeme is karikás és a haja,

mint a Shakespeare-szonett hősnőé

drótból van és fekete,

és a dekoltázsa is olyan,

hogy a kulcscsontok zörögnek benne,

elgondolkodtató, vajon a kezek

mibe kulcsolódjanak,

imára?

vagy inkább fellépést tartsanak neki

és szökjön a szöges drót kerítésen át messze,

és ne csak egy széttárt karba menekülve.

"Mindenki saját ítélete szerint..."

Erről is szólhat talán a tan,

Én pont másra gondoltam.

Pont másra gondoltam.

Határozottak a belső hangok,

hogy már hívnád is a papot,

de olyan ceremóniára

nem számítasz, s nem is hagyod…

Ki - a részegségbe bújik el

őszinteséget játszva,

ki pedig a munkába,

keresetét rakva a dunyhába,

jó lesz a temetésre,

és ki tudja? Talán jobb,

ha nem is bonyolódsz

semmilyen mesébe...