Ekrazittömeg

Ki lesz a madár, ha meghalunk és a világok ékköveit csiszolgatjuk

Az utak lassanként fölemelkednek s észre se vesszük, hogy levegőben

járunk

Eltévedt sugaraink visszaszállnak a vadmadarak tojásaiba

Kiégett kiáltásokból épül a porszem

Az óceánok színén gondolat lebeg és gyógyítgatja holdkóros testvéreit

Holttetemek, nosza ugorjatok ki barátaimból

Lelkünket kivisszük a napra melegedni

Lángok csúcsain zuhanunk és emelkedünk fürkészhetetlen titkainkkal

Oly mértékben sírunk, amint a vizek párolognak

Füvek láthatatlan fényszálaiból

Együgyű szavakat szövögetünk, melyek szomorúan mosolyognak

a tükör előtt

De kegyetlenül bízom az erőmben

Elbocsátom távozó éheimet

Nagyszerűen

Konok ekrazittömeg

Arcotok mögött a hangtalan mélység és szívetek

Lassan végkép lesüllyednek benne a befalazott, lobogó aranyajtók.

1924 ősze

Ekrazit crowd

Who will be the bird, when we die and polish the jewels of the worlds

The roads slowly rise and we do not even notice that we walk in the air

Our stray rays return into the eggs of wild birds

From burnt-out cries the grain of dust is built

On the surface of the oceans a thought floats and tends to its moonstruck brothers

Corpses, come now, jump out of my friends

We carry our soul out into the sun to warm itself

On the peaks of flames we fall and rise with our inscrutable secrets

We weep in the measure that the waters evaporate

From the invisible light-threads of grasses

We weave simple-minded words, which smile sadly before the mirror

But I trust cruelly in my strength

I dismiss my departing hungers

Magnificently

Stubborn ekrazit crowd

Behind your face the soundless depth and your heart

Slowly, utterly sink in it the walled-up, flaming golden doors.

Autumn 1924