Mikor a szürkület felváltja a Napot,

mikor az égen sok fényes csillag ragyog,

a sápadt hold tányérja, ha fénylik,

az éjszaka akkor utat nyit az égig.

Éjjeli mennybolton barangol a szemem,

hunyorgó fények közt csillagom nem lelem.

Nem lelem, eltűnt, nincs már reményem,

nincsen már ragyogás kedvesem szemében.

Csillagom, hol vagy az égen?

Fényed nélkül nem talál a szívem.

Gyere, ragyogj, ragyogj nekem,

táncoljon újra a szerelem.

Kutatom lángját, ó bárcsak meglelném,

földön, az égen mindenütt keresném.

De a sötétség csak hallgat felettem,

hiányzik mosolya, amit úgy szerettem.

Mosolya, hangja, szemének fénye,

nélkülük megszűnt lelkemben a béke.

Azóta is szűntelen kérlelem az Urat,

mutasson nekem a sötétben utat.

A végtelen égbolton leljek egy csillagot,

ami a drágám szemében felragyog.

Visszahozza neki a boldogság hevét,

szerelmes szívvel nézhessem a szemét.

Csillagom, hol vagy az égen?

Fényed nélkül nem talál a szívem.

Gyere, ragyogj, ragyogj nekem,

táncoljon újra a szerelem.

Bűbájos mosolyát visszahozza ajkára,

ragyogó ékszert az angyali arcára.

Illanjon bánata hét pokol mélyére,

ragyogja be napom lelkének békéje.