A kert csendes, hol fák nőnek - nagyon lassan,

minden lépés könnyed, - együtt járunk halkan.

Az élet gondtalan, szinte lebegünk, szerelmesen,

A pillanat megismételhetetlen.

Ádám-Éva kertje, - a nyugalom kettesben.

Vágyódás, figyelem minden egyes percben.

Levél,ág rezdül, mint egy dallam,

azt üzeni, itt rend, és biztonság van...

Tárjuk hát fel, vitassuk meg álmainkat,

Kíváncsiság vezet, kitágult Szembogarak...

Egyikünk megbotlik, a másik tart, ütést felfog.

Az érzés isteni, senki sem - nyavalyog...

Hadd játsszon a szél a lombok között,

árnyékuk véd, bennük Elveszünk...

A kert egy időtlen őserődítmény.

A környék kies, él, mint a remény...

Éva és Ádám tanítgatják egymást, - mi is!

Ott sincs, itt sincs senki más.

Megértőn, csendesen, félelem nélkül

barátként, támaszként...A világ megszépül.

Nincsenek szabályok, nem szabunk határt

Minden tökéletes, a bú, a bánat kizárt...

Így marad, hogyha akarjuk, és ez a szerelem!

A szív megtalálja a csendet e kertben...