Azt hiszem, végre megtaláltam az "ütemem"...

ezek a kis ütések igen, ezek hangzanak költőien

valahol már hallottam, de tetszik, ezért az enyém

ha felfedeztem, magamévá teszem, lestoppolom…

Állj! Ne szaladj, ó remek dallamom!

Te mész még a szemem színéhez is - pont passzolsz,

épp ott süppedsz, ahol kívánja titkos hajlatom

- ó biztos kéjesen hangzik ez – minden domborulatom,

a fülemben zengő kis kalapács, üllő és a kengyel

s ahogy végigsiklik dalod a belső

csiga-vonalamooooon.

Ott meggyulladnak,

- még a félhangok is, - hibát sem vétenek.

Nem szakítok veled, nagyon hatásosak

- a szünetek,

mintha a belső fül zuhanna egyet, bele

a szív közepébe,

Hangod buja, lenyűgöző, a testtartásod ilyen lehet,

gerinced hajlékony, a szöveged kódolt üzenet.

A főszereplő én vagyok, s veled vonaglok

ha ez a tánc, akkor már értem a célját

Bírom és óhajtom minden percét

és értelme sűrűjét, ásványát, acélját.

Nekem, a vágyam beteljesülése;

az eltérő pólusok hirtelen kisülése.

Ami bizony, mint tudjuk tüzet okoz...

És LÁNGOLJON, hisz van az az anyag,

aminek sajnos meg kell semmisülnie,

hogy a vége öröm legyen, - ne hanyag

de olyan hatalmas nagy,

amit a zenén kívül más,

Tán aligha fokozhat.