Írnék új versheket,

Rímeshet, nyersheket,

Ó! De az ihletek

Immár csak intenek.

Vajon visszajönnek?

Álmaimból szöknek.

Látnak, rám köszönnek,

S aztán tovatűnnek.

Álomból ébredve,

Gondjaim szégyellve,

Bugyután kérlelve,

Agyamat érlelve,

Néha egy gondolat

Sodor egy perc alatt,

Zajosan, s gondokat

Elém tár, bontogat.

Naivan elkapom,

Végig sem gondolom.

Elhagyott angyalom,

Dúdolgat hajnalon.

Elrejtem bánatom.

Kijönne, s ráhagyom.

Megfakult fájdalom

Elbújik, vállalom.

Gépies világom

Sodorja virágom.

Zokogva kivárom,

Örömöm kívánom.

Kegyesen integet,

Távoli fényeket

Esengve fejteget,

Kódolva rejt jelet.

Taposó malomban

Őrt áll egy sarokban.

Lényem egy halomban,

Ezernyi atomban.

Múzsám csak rám nevet,

Adnék néki nevet.

Zúzmarás reggelek.

Itt a tél rengeteg.

Havat hord már a szél,

Lelkem tavaszt remél.

Egy-egy még rábeszél.

Távoli hang, vezér.

Eltitkolt érzetek

Keserűn vérzenek.