Ami szabad akar maradni

Egy tó partján, csöndes éjen

Egy kíváncsi majom ül.

Ott ring a vízen ezüstfényben

A Hold, ‘s oly közelnek tűn.

A Hold a vízben? Megcsodálja,

Megkívánja, Tán elérheti a keze?

Ám minél jobban nyúl utána,

Annál mélyebbre húzza őt a sodrás ereje.

A hold szét remeg a víz tükrében,

Keze alatt törik, szakad,

Amit vággyal markolna meg,

Egyre jobban elszalad,

Az igaz hold nincs a vízben,

Bár ott is ragyog fényesen.

Nem minden szépség arra vár,

Hogy birtokoljuk görcsösen.

Az igaz hold nincs a vízben,

Bár ott is ragyog fényesen.

Nem minden szépség arra vár,

Hogy birtokoljuk görcsösen.

Ereje fogy, a félelem szólt,

„Elszállt, hát minden csak egy álom volt?”

Felsóhajt, és végre felnéz az égre:

Hogy Milyen csodálatos a menybolt.

Ott látja a fénylő holdat,

Mely az égen szeret ragyogni.

Nem lesz senki tulajdona az,

Ami szabad akar maradni.

Ki vakon hisz a tükörképnek,

Elfelejti, mi van fenn.

Emeld fel a tekinteted –

Ott ragyog a fény egészben!

A Hold nincs a vízben,

Bár a szív ott keresné.

Nem minden szépség vágyik arra,

Hogy kézbe zárva őrizzék.

Ki a csillanó tükörképet követi,

Elfelejti, hol az ég.

Emeld fel a tekinteted –

Ott találod meg a fény eredetét.

Engedd el, mi lehúz téged,

Ami csillog, de nem marad.

Nem kell elsüllyedni érte,

Ami igaz, az megmarad.

Az igaz szeretet nem fogjul ejt,

Csak megért és elkísér.

A Hold nincs a vízben,

Nem tartozik senkinek.

Nem minden szépséget kell bírni,

Van, ami utat mutat neked.

Ha nem akarsz többé birtokolni,

Kitágul a láthatár.

Emeld fel tekinteted az égre –

Amit kerestél, mindig ott várt rád.

(Emeld fel tekinteted az égre –

Amit kerestél, mindig ott várt rád.)