Börtönöm lettél

Börtönöm lettél…

Nem zártad rám az ajtót… én csuktam be… kívül rekedtél.

Régen… még öröm volt veled,

Most sebet ejt bennem emléked.

Minden jaj szavam újra visszhangzik benned,

Nem tudom… hogyan szabaduljak tőled.

Nem lánccal tartasz, nem kezeddel,

A belőled maradt szerelmes érzésemmel.

Börtönöm lettél,

De nem sírok… pedig raboddá tettél.

Minden mozdulatod falat épít körém,

És én csak állok… némán, a köröd közepén.

Az illatod itt lebeg még,

Mint függönyt libbentő nyári szél.

Nem látsz már rám… de érzem,

Hogy benne vagy… sziámiként testemben.

Nem vagyok rab… de fogolyként élve,

Akit saját szíve zárt be… szerelme tömlöcébe.

Börtönöm lettél,

Nem bilincs, csak emlék, ami visszatart még.

Minden mosolyod egy lakat volt rám,

És én nem dobtam el a kulcsot… csak őriztem tovább.

Börtönöm lettél,

De most először… megköszönöm, hogy szerettél.

Mert ebben a bezárt világban… ami velejéig romlott,

Te voltál az egyetlen… aki valaha igazán fogva tartott.

Börtönöm lettél… de én magamtól maradtam…

Mert rabodként is… hozzád… hűen ragaszkodtam.