Azt mondtad: hogy írtál verset,

mint ki hisz a folytatásban...

Ez most olyan: titokzatos –

hogy csend nőtt ki itt a "szobában".

Nevetsz rajtam, néha velem is,

mint ki tudja, mikor kell hallgatni.

Kislánynak kezelsz,

mert én még tudok rajongani...

S ha nem írsz új dalt,

úgy tán könnyebb búcsút venni…

A Zene vagy, nem csak dallam, és jó ok,

hogy figyeljek, míg hős lemezed forog.

A dalokból néha csillagok hulltak,

a hiány is hangulat, - megmozdítja a bénultat...

Nem volt időd – s kérded van-e jövőd itten,

- rossz, ha eközben - az én kereplőm pihen.

A környék hűvös, néma – akkor nincs mit tenni:

a vers csak addig él, míg van kinek zengeni.

Most itt vagyok – mint mindig - Teneked,

ahogy egy gondolat ott marad, ha száll.

Nem kérlek már. Csak figyelek.

Hátha az új dalod újra eltalál.

Nem volt időd – s kérded van-e jövőd itten,

csak rossz, ha eközben - az én kereplőm pihen.

A környék hűvös, néma – akkor nincs mit tenni:

a dal csak addig él, míg van kinek zengeni.

A környék hűvös – s mint bennem is:

a vers csak addig él, míg van kinek zengeni.

Most itt vagyok – még mindig veled,

s ahogy egy gondolat fúródik mint a szú.

Nem kérlek már - csak figyellek.

Az új dalod lehet, egy újabb édes bosszú...