Meggyőzni akarlak,

s ha hiszel – veled vagyok.

Nem kell öröknek hinned,

ami most itt van, az ragyog.

Ha vitorlád lángra gyúl,

én a víz leszek, mi hűt, emel,

ha térképet keresel,

a világ, mit vágysz, benned él,

utadon elkísér, - terel.

Hol születik dal, és vágy?

Csillagködben, egy csókban?

Eláraszt - nyugtat nem fáj.

Boldogság?

Mi lehetett volna?

Félni nem kell tőle, higgy

ha elönt, ha megérint, ha sodor…

A lélek lebeg, úszik,

mi tart vissza, - fog egy horgony,

és sekély partra vonszol

valahol…

Tőlem tanulj hinni,

nem szavakban – a csend mögött.

Ne félj vitorlát bontani,

mi vihar-tépett, széttörött.

Égre nézel, ott egy ponton,

kósza csillag a horizonton,

nem térít el, csak vezet,

mint egy láng – szelíden

nyújt szívet s kezet.

Hol értelmet nyer minden,

hol virágzik a szerelem....