Letörött a felhő sarka,

átsejlik a napfény rajta.

Vállra hulló napsugár,

fényben úszó láthatár.

Az égalján délibáb,

az út porában mezítláb,

ahol futnak kerekek,

játszadoztak gyerekek.

Gyermekkorom évei,

mint a lámpák fényei,

hétköznap és ünnepen,

felvillannak szüntelen.

Mikor a Nap kis srác volt,

a Hold is babakocsit tolt,

akkor voltam én gyerek,

emlékeztek emberek?

Villásfarkút kergettem,

emlékeket festettem,

búzatáblák aranyát,

ameddig a szem ellát.

Vaskarikát, fapálcát,

gyermekvilág határát,

bejártam én elmémben

meghitt nyári estéken.

Üveggolyó, csillogó,

minden réti fűcsomó,

szarka fészek, akácfa,

kölyök korom varázsa.

Felvillan a napfénnyel,

’hogy felhő résen kikémlel,

amikor még lurkó voltam,

fűzfavesszőn lovagoltam.

Dinnyelétől maszatos,

a lábszáram csatakos,

árokparton szendergő,

gyermekkorom jer elő!

Jer elő, hogy lássalak,

összefirkált irkalap,

de jól esne lapozni,

lágy fényedben napozni!