Bár szólnának értem is verssorok,

a Hold vigyázna rám, s az esti csillagok.

Kell az angyal, ki óv, - aki a védelem,

- nem érint meg,

hozzá szól énekem.

Szavát nem hallom,

mégis bennem zeng,

mi elindít és utamra enged...

Tükörben, rám a teljesség tekint.

Nem hiúság, csak mint fény vezet

megint.

Nélküle szállni nem tudnék soha,

mert kell a manna, az éltető,

ami táplál, mivel az erő

egyre nő...

Egyfajta szerelem, és kell, ez a felemelő,

a rajongás,

s az épp, - Mit csinálhat ő?...

A tükröm nem hiúság,

önismeret, figyelem,

a "tudom, mit akarok",

és látom hibám, keresem,

amin változtatni akarok –

nemcsak magamért,

de már

Őérte is vagyok...

Nélküle szállni nem tudnék soha,

mert kell a manna, az éltető,

ami nem emészt el,

csak egyre nő...

A tükröm nem hiúság,

önismeret, figyelem,

a "tudom, mit akarok",

és látom hibám, keresem,

amin változtatni akarok –

nemcsak magamért,

de már

Őérte is vagyok...