A főnix lovagja
Lyrics
Szelek martaléka voltam,
hideg kőszívek rabja,
míg vállamra szállt a lángmadár,
s új világ lett a napra.
Tollai között tűz lobog,
fény szövi át a lelkem,
mintha a halál peremén
új életet lehetek volna.
Acélpáncél, jég-hideg múlt,
szilánkokban a vérem elmúlt,
de minden sebem beforr majd,
ha szárnya felém vonja.
Éget, ahol érint,
mégis áldott seb a lángja,
hisz minden könnyem, bánatom
hamuvá ég általa.
Szeplős arcomba vésve
ezer csata árnya,
de tekintetemben ott lobog
az új kor hajnalának lángja.
Nem tartozom földhöz,
nem tartozom halálhoz,
a főnix dala hív engem
örök körforgásba, a tánchoz.
Őrködöm a világ felett,
ahol a szív kihűlt,
minden elveszett reményhez
szárnyai gyújtják a tűzt.
Ő az, ki megtanította:
nem félek a hamutól,
mert abból sarjad a fény
és az élet újra szól.
Életem kardja csillog,
de a szívem lángban ég,
a madár minden dobbanása
új törvényt hirdet rég.
A páncél nem börtön már,
hanem templom a lángnak,
s bennem lüktet az erő,
mit az Istenek rám hagytak.
Ha elbukom, elég a testem,
de a szárny kiterül,
s a főnix szívverése
örökkön bennem gyúl.
Én vagyok a láng örzője,
az újjászületés útja,
a főnix lovagja lettem,
s nincs többé lehullás, a múltba.