Nézd meg, Uram, a könnyáztatta, kétségbeesett arcokat,

Látod? Tegnap még mindenük volt, s mára már semmi sem maradt.

Tegnap még csillagfényes éj volt, most ébenfekete éjszaka,

melynek homálya eltakarja a reményt, s nem tudják, merre van.

Mennyi ártatlan, apró gyermek vágyna, de nem mehet haza,

s ki tudja, holnap mire ébred? Lesz-e hazája, otthona?

Oly sok ártatlan ember szenved néhány kegyetlen zsarnokért,

kik pénzéhségből, hatalomvágyból dúlnak. Istenem! Mondd, miért?

Jóság kellene, Uram, végre! Kérlek! Nyisd meg a szívüket!

Oly sok ártatlan, vétlen ember nem leli helyét nélküled.

Hisz az életünk olyan röpke. Úgy száll, akár a porszemek,

miért nem tudjuk békességben leélni ezt a keveset?

Uram! Nem tudod, milyen szörnyű, hol sátrat vert már a félelem,

s zokogva, sírva hozzád szólnak, segíts meg minket, Istenem!

Ezt a kis időt hadd élhessük azokkal, kiket szeretünk!

Kérlek, Uram! Most nézz a földre, s hozd el a békét mindenütt!