Szívem alatt ül a csend,

belül beszél, és kívül sejtet.

A világ zajától elbújtam,

könnyek párnám sarkaiban.

Nem haragszom, csak épp nem vagyok,

mosoly mögötti árnyalakok.

Lóg az orrom, mint eső után a virág,

lehajtott fejjel nő a bánatom tovább.

Szomorúság – női érzelmi tusa,

ő öltöztet, ő ringat álomba.

Nem kérdez, nem vádol, betakar,

befed, mint a hó a recsegő avart...

Szomorúság – te nem vagy hibás,

csak épp nem tudok vidítani mást.

Azt mondják: elvonul, nincs mit mondania

de én csak gyógyulni akarok, pihenni.

Na!

Ne faggass – a szív nem vitatkozik,

csak tűr, csak dobban, és zokog kicsit.

Leszek még napfény, leszek még dal,

egy felhő ül hangomon, egy renyhe zaj.

Ez nem gyengeség – ez csak az út,

ahol először - magamba fordulok.

Szomorúság – női

érzelmi

tusa,

ő öltöztet, ő ringat álomba.

Nem kérdez, nem vádol, betakar,

befed, mint a hó a recsegő avart…

Szomorúság – te nem vagy hibás,

csak épp nem tudok vidítani mást.

Nem gyógyít, épp helyt ad fájdalomnak

Bús kártya - te vagy tárgya a dalomnak...

Szívem körül csend, közöny.

Kicsit békén hagysz – köszönöm!