Utolsó levél, mit Neked címezek

Utolsó pár szó, de nem búcsú üzenet.

Csupán a lelkemből egy óriási köszönet.

Mit mondhatnék mást?

Mikor felbukkantál az életemben

Te voltál a tÁRs.

Egy lámpás a sötétségben

Ki a fényre vezetett csendben, szépen.

Sorra dőltek le a falak, miket mindenki magában, s magának rak.

Felhúzza jó magasra, tartson örökké ez a bástya!

Senkit nem engedve be, magába!

E falak mögött él a legtöbb ember

Társas magányban, egyedül, mert nyílni nem mer.

Vastagok a bástya falak, mögéjük a nap

Be nem juthat.

Jöttél egy szép napon, s bejutottál.

Túl a falakon.

Felolvasztottad a dermedt szívemet

Mi szeretni annyira vágyott,

De helyette inkább szenvedett.

Megolvadt bennem a fagyos jég, s újra

Felbukkant a csillagos ég.

Szerelmi mámor, túl minden határon

Földöntúli boldogság, hol a szív lángol.

Köszönet érte szív szerelmem.

Tudom hogy ennyi volt, mit adhattál nekem.

Ennyi volt a közös álom,

Nem több. Itt a hétrétbe zárt világon.

EGYek vagyunk örökkön örökké

Miénk egy-más-sík,

Az örök létmező mélyebb rétege

Hol a szerelem határtalan szálai

Eggyé kovácsoltak minket minden időkre.

Nem veszíthetsz el ezért sohasem

S én sem hagylak el téged kedvesem.

Bárhová is sodor az ár,

nem létezik erő mi az EGyet ketté ossza

S az örök szerelem erejét meg fossza

Nincs annyi idő a végtelenben

Sem annyi vízcsepp a tengerben

Mi ezt a szálat semmissé tegye

Mert a szív NEM feled,

s visszatér az EGYbe!