József Attila: A paradicsom életté lesz

A fák megálltak mozdulatlan,

A vizek nyugtalanok lettek,

Különös zaj támadt a kertben,

Valami bántotta a kertet.

Egy hattyú énekelt és úszott

Hullámos, karcsú lebegőben,

Énekelt, úszott s hirtelen csak

Meghalt ott fönn a levegőben.

A fűszálak elszomorodtak,

Kis homlokukat eltakarták,

A bogarak szívére köd jött

S a fűszálakat összemarták.

Éhes lett minden, a virág is,

Melyet jószagú szellő ápol,

A harmatból a légy kimászott

S Isten eltünt a trónusáról.

Fellegbe ment, - hogy majd a porban

Megsirassa szép, álnok testét.

S két ember – átkozták ők egymást

S zokogva már egymást keresték.

1925. ápr. 22.

Paradise Turns to Life

The trees stood still, unmoving,

The waters grew uneasy,

A strange noise rose within the garden,

Something had wounded the garden.

A swan was singing as it drifted,

Graceful upon the rippling air,

It sang, it swam — and suddenly

It died aloft, suspended there.

The blades of grass grew sorrowful,

They covered up their little brows,

A mist fell on the insects’ hearts,

And gnawed upon the grass around.

All grew hungry, even the flower

That fragrant breezes gently nursed,

From the dewdrops crept the fly,

And God vanished from His throne.

He went into the cloud — so later

In the dust He might lament

His fair, deceitful body. And two humans —

They cursed each other, yet sought each other weeping.