Suttogom az éjben a nevedet,

Vágyom forró ölelésedet.

A csend hajol rám némán,

Nem te… imádott múzsám.

Vágyom múzsám csókjára,

Egy jelre, egy érintésre.

A versek nélküled üresek,

A dallamok nem szállnak az égre.

Ha közelebb jössz egy lépéssel,

Megremeg bennem minden.

Szívemben dallamok dobolnak,

Hegedűk játszanak lelkemben.

Vágyom múzsám csókjára,

Ott születik minden dalom.

Lelkem lángra kap tőled,

Mikor érzem a tüzet ajkadon.

Ha eltévedek a szavak között,

Az egyetlen fény, te vagy.

Hangod nélkül üres a csend,

Csak árnyéka vagyok önmagamnak.

Nem érlek el, csak álmaimban,

De ott, örökké csókolsz.

Minden érzés dallá lesz,

Mikor gyengédem rám hajolsz.

Vágyom múzsám csókjára,

Ott dobban igazán szívem.

Ha egyszer megérintesz,

Meggyógyul minden sebem.

Nem csak a tested kívánom,

Hanem a benned rejlő csodát.

A fényt, amit bennem gyújtassz,

Aminek te gyújtod meg a kanócát.

Ha eltűnsz, némul a világ,

Ha visszatérsz, boldog vagyok.

Te vagy az első gondolat,

És az utolsó szó, amit kimondok.

Vágyom múzsám csókjára,

Mert nélküle nincs igaz dallam.

Ha ajkával megérinti számat,

Lelkem hegedül egy szimfóniában.

Múzsám… ha csak álom voltál,

A lelkem minden éjszaka visszavár.

Vágyom újra forró csókodat,

Hogy írhassam neked… az új dalomat.