[with the same vocal tone all the way through volume]

**[Verze 1]**
Mardoshnak a gondolatok,
és lüktetnek fejemben.
Kereslek, hogy hol lehetsz
e vége nincs renge tegben.

Az élet szélshő Sarkaiban
összetörten kuporgunk,
és csak rogyadoznak magukban
a név nélkül megírt gondok,


**[Verze 2]**
Mosolyodban — szomorú üröm
kullog át a margón túlra,
s betűink egymást vonják
el az utolsó szóra.

De ha halljuk a bakelitet,
ahogy lejátsza a számunk,
majd akkor belátjuk:
a világunk
nem is volt egy átok.

---

**[Verze 3]**
Én a rongy vagyok a mocsokban,
ki a szennyesben pihen,
várlak még, hogy eljössz-e –
mert ez tényleg érthetetlen.
A szalagokra kiraknálak,
légy a lemezre omló angyal,
én itt leszek, el nem megyek,
csak az ütembe zárva várlak.

---

**[Verze 4]**
Te vastagra szedett szürke grafit,
a falra kifújt festék,
tejfehér ködben elveszve
vég nélkül kereshlek –
pedig te itt élsz.
**Bennem vagy.
Maradsz.
És leszel, amíg élek. (amíg élek)**

[Verse 5]
Én szívemet adom neked
a hozzád fűzött zenékben.
Nem vagyok más,
csak olyan, mint te is –
a szemétnek hitt,
eldobott kincs.

**[Verze 6]**
Ma is itt vagyok nyitott könyVként élek,
de ez nem tűnik fel senkinek.
Hisz a könyvtárban is már csak
díszként tartanak
A borítás se túl vonzó, s a nyelvezet is régi
pedig volt idő, amikor minden nap
szakadtra lapoztak.

[Verze 7] [strong vocal ]
Az Üres fejezeteim és a megshárgult lapok,
Amiket emlékbe hagytam ott
De nekem belőled csak
egy kávéfolt maradt –
az aláhúzott szavak,
és az apró jegjzetek.


De Shokaknál voltam,
És segítettem is nekik
és talán jobbá tettem így
a rosszabb napjaik.

[Veŕse 8]
Elfeledtek már
De én még mindig itt vagyok –
csak egy szép emléke annak,
aki egykor
olvasott. (És Hallgatott)

[Ending]
[End]