Színes lámpák hullanak rám,

a tér közepén állok mezítláb,

te nevetve nézed a káoszt bennem,

mintha mindig is így lett volna rendben.

Füstből szőtt álmok keringenek,

a város szíve dobog veled,

minden sarkon új ritmus lüktet,

minden szívben valaki remeg.

Két világ között futunk,

te csillag vagy, én por vagyok,

egymás fényétől gyúlunk lángra,

és elfelejtjük, kik vagyunk.

Az ég alatt táncol a múlt,

a hajadban neonfény ragyog,

szavak nélkül is értem már,

mitől égnek benned a dalok.

Kávéházak füstje száll,

éjféli jazz a szélben jár,

mégis rockba törik a szívem,

ha a hangod bennem megvillan.

Két világ között futunk,

te csillag vagy, én por vagyok,

egymás fényétől gyúlunk lángra,

és elfelejtjük, kik vagyunk.

Fekete víz, aranyban úszva,

minden szó vérből van írva,

üvölt a csend a mellkasomban,

mégis megtalállak újra.

Szemedben tenger, csípődben tánc,

város felett húz el a láz,

megállunk, majd elszaladunk,

mintha örökké fiatalok maradnánk.

Két világ között futunk,

te csillag vagy, én por vagyok,

egymás fényétől gyúlunk lángra,

és elfelejtjük, kik vagyunk.

És ha egyszer minden leáll,

csak te maradsz, csak én maradok,

egy világ születik kettőből,

egy dalból, amit közösen írtunk.