Várlak még, ha hamu is hull

s ködbe fúlt az út, merre mész...

Az ablaknál mécses ég nem halkul.

És a neved suttogja a szél.

Megvarrom akár a kabátod,

a posztón könnyem nem szárad.

Ha fázol, melegét érezd hátadon –

benne szívem minden mozdulattal.

Ne félj, ha jön az éj.

Az álmom majd betakar.

És ha nem is jössz felém,

a csillagokban leszel hamar.

Nem sírok, - csak dúdolok,

halld, most könnyel harcolok,

s ha nem jössz vissza, akkor is

tavasz leszel itt nekem majd.

A fiúnknak mesét mondok rólad,

bátor leszel benne, élő hős.

S ha kérdi, mi lett az apjával,

azt mondom majd: te vagy az őr.

Ha már nem írhat a kezed,

a szívem válaszol helyetted.

És levél nem jön csak a csend.

Nem várhatlak - megértem.

Ne félj, ha jön az éj,

az álmom majd betakar

és ha nem is jössz felém,

s a csillagokban leszel hamar.

Nem sírok, - csak dúdolok,

halld, most könnyel harcolok,

a ha azt mondod - Meghalhatok.

Az nem lehet,

hisz a gyengédség kell,

és a közös holnapok.